Itt a nem nemes és egyben nem zsidó őseimről szándékozok anyagokat közreadni.
A legfontosabb azonban a két nagyszülőm: Bátai István és Moór Rozália.
Bátai István
* Zalaszentgrót, 1907. júl. 27. † Budapest XIII., 1980. febr. 26.
Temetve: Budapest, Megyeri temető, 37-2.
Zalaszentgróton született, a családjával Batthyány kastélyban laktak, mivel ott volt inas az édesapa. Ezután a család átköltözött Türjére, és ott a Majorban éltek.
Iskola:
1912-1916 között végezte az elemi iskolát, valószínűleg Türjén (és Zalaszentgróton).
1917-1918 tanévben Zalaszentgróton végezte el az 1 polgári iskolát. Legmagasabb iskolai végzettsége ez maradt.
Sport:
A járási bajnokságban sikeres labdarúgó és atléta volt. A labdarúgó csapat vezetője egy uradalom intézője volt, ahol Batai István is dolgozott. Felnőtt korában az FTC-nek szurkolt. Ha sportoló lett volna, valószínűleg nagy karriert futott volna be.
Inaskodás:
A labdarúgó csapatot vezető intéző segítségével igen későn (1930-ban) kapott munkakönyvet, így 23 éves korában lett kovácssegéd, mely szakmát 3 évig tanulta a Vince majorban.
Kovácsinasként legalább hat hónapon át járta az országot a türjei kovács-céh inaslevelével, aztán visszatért Türjére. Mivel nem volt elegendő munka, cséplőgépek és Hoffer traktorok mellé alkalmazták idénymunkára, mely munkáért terménybeli fizetséget (árpa, búza, rozs) kapott.
Költözés Budapestre:
1933-ban, anyja halála után amikor az általa megkeresett terményt a rokonság az ő tudta nélkül eladta, és így nem tudott magának venni egy rendes öltönyruhát, összepakolt, és egy ládával pontos cél és lakhatás nélkül Budapestre vonatozott. Első budapesti éjszakáját a Teleki téren töltötte egy átmeneti szállón, ahol miután megvendégelte hálótársait, reggelre kifosztották, mindenét elvették.
Munkahely:
1933-1935 között Budapest egyik legelegánsabb éttermében, a Holub Étteremben (Budapest, Kossuth Lajos utca) dolgozott mindenesként, raktárosként és csaposként. A munkakönyve szerint „evőeszköz tisztítónak” vették fel. Itt ismerkedett össze Moór Istvánnal, akinek a húgát később feleségül vette. (Érdekesség, hogy Moór István pedig Bátai István húgát vette feleségül, így a családban „dupla-unokatestvérek” vannak.)
1936-1938 között a református egyház által 1921-ben nyitott, a XII kerület Budapest Ráth György utca 5. szám alatti Siesta Szanatóriumban kezdett londinerként és beteghordóként dolgozni. Itt találkozott és beszélgetett József Attilával.
Az 1930’-as évek közepén rövidebb időre a Magyar Királyi Folyamőrségnél szolgált, noha úszni nem tudott. Szolgálatára vonatkozóan sajnos nem maradt fenn levéltári anyag.
1937-ben (házasságkötésekor) háziszolga volt.
1938-1941 között gyári segédmunkás.
1940-ben fél éves korában elvesztette első gyermekét, Ilonkát.
1942-ben született István nevű fia, majd 1944-ben Rózsika (lásd: 5) lánya.
1941-1943 között a GANZ Mávagban (Gyula öccsével) dolgozott, a gyár elnevezése a következőképp változott: 1943 előtt „Magyar Királyi Állami Vas-, Acél- és Gépgyárak„ (budapesti és diósgyőri vasgyár összevonva a győri Ágyúgyárral) 1943-1945 között „Vitéz Horthy István Magyar Királyi Állami Vas-, Acél- és Gépgyárak”volt. Mivel ez hadiüzem volt, Bátai István mentesült a frontszolgálati kötelezettségek alól. Kazánkovácsként valószínűleg részt vett a Toldi könnyű harckocsik, a Turán típusú közepes harckocsik, a Nimród típusú önjáró lövegek, a Zrínyi típusú rohamlövegek gyártásában. Emellett részt vehetett a Botond terepjárók, LO-típusú tehergépkocsik, gőzmozdonyok készítésében.
1945-1946 között alkalmi munkából tartotta el családját, tüzifa-kereskedőknél végzett fizikai munkát.
1945-1950 között egy pektint előállító vállalatnál a vállalati mérnök segédjeként dolgozott az V kerület Budapest, Váci utcában vagy egy mellékutcájában. Elképzelhető, hogy ez a munkahelye nem került bejelentésre. Az államosítással ez a vállalkozás megszűnt.
1950.05.02. napjától „főzőmester, lakatos” munkakörben helyezkedett el a Hűtőipari Országos Vállalat Mirelite Hűtőházában a XXI. Kerület Budapest, Szabad-kikötőben. Itt a TMK-ban (tervszerű megelőző karbantartás) dolgozott.
1951-1952 körül pártvonalon megkeresték, hogy vállalja el az Alföldön igen szép bérért gépállomások vezetését, azonban ezt (felesége kérése ellenére) képzetlenségére hivatkozva visszautasította.
1965.08.16. napján infarktus gyanúja miatt leszázalékolták, nyugdíjazták. Ezt követően rövid időre az Iparművészeti Múzeumban dolgozott teremőrként.
1966.07.01.-1966.10.20., 1967.06.01.-1967.09.30. és 1968.06.01.-1968.09.30. között a Pedagógusok Szakszervezete Vendégházában (VI. kerület Budapest, Benczúr utca 35.) 4 órás kazánfűtő állásban dolgozott.
1969.11.01.-1969.12.31. között a Budapesti Orvostudományi Egyetemen (SOTE) karbantartó munkás.
II. Világháború:
1944. őszén a nyilas hatalomátvételkor családjával elmenekült Tapolcára, majd a Haláp-hegyen húzódtak meg. Egy ismeretlen zsidót bújtatott, azonban a megmentett neve kideríthetetlen maradt számomra, ezért a Yad Vashem Világ Igazai közé nem tudtam bejelenteni nagyapámat. (1956 óta a Yad Vashem azokat a nem zsidókat, akik életük kockáztatásával, ellenszolgáltatás nélkül mentettek zsidókat a Holocaust alatt, a Világ Igazai közé sorolja. Ezek az emberek, vagy örököseik, egy örökzöld –a hős nevét viselő- fát ültethetnek Yad Vashemben, ezzel azt jelképezve, hogy „aki egy embert ment meg, egy egész világot ment meg”. ) Miután a szovjet csapatok bejöttek a területre, a bombázás közepette sráglyán (nagy talicska) tolta fel két élő gyermekét (Pityu, és Rozika) Haláphegyre. 1945 elején a Geyer Flórián SS lovasezred elvitte kovácsnak, azonban innen megszökött, nem akarta az SS-t szolgálni. 1945 végéig Bagolasánc-Bánompusztán és Tapolcán élt családjával, az előbbi helyen volt egy eset, amikor egy fegyveres szovjet katonával került verekedésbe, mivel a katona az összes élelmüket el akarta vinni (elképesztő testi ereje volt, így az élelem megmaradt). A család jórészt a Bagolasáncon átfolyó patakból kifogott rákokon élt. Itt gyógyította meg egy “sátoros cigány asszony” Bátai Rozáliát, akiről kiszáradása miatt az orvos „lemondott”. (A viszonyokra jellemző, hogy Bátai Rozáliát higitott borral tudták csak táplálni, lopótökön keresztül, mivel Moór Rozáliának elment a teje. Bátai Rozáliának hatalmas köldöksérve is volt, ez sem lehetett akkor kezelni.) 1945-ben Tapolcán egy bombázás után talált egy zsák cipőt, melyet sietve magához vett, később kiderült ki, hogy valamennyi cipő ballábas volt. Egy ideig egy SS tankban meghalt német katonánál talált fejsze és kanál volt a teljes vagyona, miután a Haláp-hegyen elásott bőröndjeiket (és értékeiket) valaki kiásta, és elvitte.
Párttagság, 1956:
1945-ig a szociáldemokrata párt tagja, majd a szociáldemokrata párt és az MKP egyesülése után 1956-ig párttag.
1952-ben az ÁVO feleségével együtt kihallgatta egy gyermekcsíny miatt (István fia révén), de nem lett belőle következmény.
1956-tól egyik pártnak sem volt tagja.
1956-ban sebesülés, inzultus sem őt, sem feleségét nem érte, azonban többször voltak közvetlen életveszélyben, amikor pl. a Ferdinánd-hídon kenyérért mentek, közvetlen mellőlük lőttek ki járókelőket.
Kitüntetések:
Többször kitüntették kiválló dolgozóként, a MIRELIT Vállalat zászlaját Május 1-i ünnepi felvonulás alatt vihette.
Néhány jutalom: 1960.03.12. „10 éves munkaviszony” 500.-Ft pénzjutalommal. 1960.03.20. napján 200.-Ft jutalom, 1961.03.31. kiváló dolgozó 400.-Ft jutalommal, 1962.07.03. napján 400.-Ft, 1964.04.28. napján 300.-Ft jutalom.
Nótája:
Széles a Balaton azért ingadozik
szerelmes a legény, azért házasodik
szerelmes ne volna nem is házasodna
egyik faluból a másikba nem járna.
……………
széles a Balaton vize, keskeny a híd rajta
ne menj arra édes rózsám mert leesel róla
nem esek nem esek én a Balaton vizébe
inkább esek édes rózsám véled szerelembe
Balatoni kikötőbe megállt a gőzhajó
közepébe ki van tűzve a nemzeti zászló
fújja a szél fúja, mindig az is arra fújja
ahonnan a kisangyalom a gyorsvonat hozza
Szabadidő:
Szabadidejében a Budapest XIII. kerületi Szent István parkban figyelte a sakkozókat és kártyázókat.
Szerette a horgászást.
A Lehel piacon állandó vendég volt, imádott piacon vásárolni, és sült hurkát, kolbászt enni, hozzá fröccsöt (vörösborból) inni, és beszélgetni.
Kedvenc étele volt marhapörkölt nokedlival, a pacalpörkölt, a sült oldalas, olajos hal és a hagymás hal.
Lakások:
1937-ben, házasságkötésekor a XII Budapest, Kékgolyó utca 5. (Siesta Szanatórium) szám alatt, majd az V. kerület Budapest, Semmelweis utca 15. szám alatt (ezt a Holub Étterem bérelte), illetve később 1952-1954 között a Semmelweis utca 19. szám alatt lakott.
1954-től haláláig 1133 Budapest, Hegedűs Gyula utca 68. 4. emelet 33. szám alatt lakott egy 42 m²-es egyszobás lakásban a családjával, néha a rokonaival is.
Itt volt a közelben a Hegedűs Gyula utca és Gogol utca sarkán az Izsáki Borozó, ahová időnként múlatni ment az időt.
Végtelenül melegszívű volt, szeretett mesélni, emlékszem (t.i.: a szerző), hogy a hasán fekve hallgattam a meséket.
Nagyapám Budapesten (V.kerület), 1937. október 24-én vette feleségül Nagyanyámat.
Moór Rozália
* Tapolca, 1914. márc. 30. † Budapest XIII., 1999. nov. 6.
Temetve: Budapest, Megyeri temető, 37-2.
Iskola:
1918-1922 között a négy elemit elvégezte Tapolcán.
1922-1926-között Tapolcán végezte a négy polgári iskolát a Templom téri iskolában, ahol apácák tanították.
Munkahely:
1930-1934. között Tapolcán háztartási alkalmazott.
1935-1939 között Budapesten a Holub Étteremben kézilány, aki a szakácsoknak segített közvetlenül.
1947.02.15.-1951.03.31. között a Szabadság Lapkiadó vállalatnál (VIII. kerület Budapest, Blaha Lujza tér 3.) lapkihordó.
1951.04.01.-1952.04.30. között a Posta Központi Hírlap Irodában lapkihordó.
1952.05.01.-1952.08.31. között a Budapesti 62. sz. Posta Hivatalban lapkihordó.
1952.09.27.-1954.07.15. között a Fővárosi V. kerületi Ingatlankezelő Vállalat (V. kerület Budapest, Városház utca 4.) alkalmazásában házfelügyelő a Semmelweis utca 19-ben.
1954.08.04.-1969.05.31. között a MÁV Igazgatóságánál (VIII kerület Budapest, Kerepesi út 5.) főszakács, a munkaügyi nyilvántartás szerint a MÁV-nál a következő munkakörei voltak az Igazgatóság és Jogi Osztálya alatt: 1954.08.04.-től kezelő munkás, majd előmunkás, majd szakmunkás, majd a Keleti Pályaudvaron segédellenőr.
Szakácsvizsga:
1956.07.12. napján jeles eredménnyel vizsgázik szakács szakmunkásvizsgán a Budapesti Városi Tanács Közétkeztetési Tanulóiskolájában (V. kerület Budapest, Váci utca 43.)
Nyugdíj:
1969.05.31. napján ment nyugdíjba, folyamatos munkavégzést 1945.08.03. napjától tekintette igazoltnak a nyugdíjhatóság.
Szakszervezeti tagság:
Vasutas szakszervezeti tag 1954.08.05.– 1969.06.01. között.
1991-ben is kapott még kórházi segélyt a segélyező lap szerint.
Kitüntetések:
pl.: 1958.-ban a VIII. Vasutas Napon pénzjutalom, 1959.11.07. kiváló dolgozó, 1960.11.07. pénzjutalom, 1961. 07.09. kiváló dolgozó és pénzjutalom, 1969.05.01. napján mint MÁV ellenőr kiváló dolgozó kitüntetést kap.
Nótája:
Lement a nap a maga járásán.
Sárga rigó szól a Tisza partján.
Sárga rigó meg a fülemüle.
Szép a rózsám, hogy váljak el tőle.
Ha meghalok temetőbe visznek.
A síromra fakeresztet tesznek.
/:Jöjj ki hozzám holdvilágos este.
Úgy borulj le a sírkeresztemre.:/
Magas jegenyefán sárgarigó fészek.
Édes kis angyalom! De szeretlek téged.
Az a sárgarigó könnyen felszáll oda,
De én tihozzátok nem mehetek soha.
Magas a házatok, kunyhóban lakom én.
Hogy járhatna hozzád ilyen szegény legény.
/:Hej, pedig ha egyszer mihozzánk eljönnél,
Magas házatokba vissza sose mennél.:/
Ételek:
Kedvenc étele volt a töltött káposzta és paprika, tejfölös és vagy túrós kenyér pirosarannyal, tejeskávé kaláccsal, a zserbó és kedvelt itala volt a tea.
Lakások:
Tapolca, Táncsics Mihály utca 15, (szülői ház);
1937-ben a házasságkötése előtt az V kerület Budapest, Semmelweis utca 13. alatt, majd házasságkötés után a 15. szám alatt, végül pedig a 19 szám alatt lakott, ez utóbbi házban házmester volt.
1954-től haláláig a 1133 Budapest, Hegedűs Gyula utca 68. 4. emelet 33. szám alatt lakott.
DNS-vizsgálat:
MDNS (mitokondriális DNS) vizsgálat (Oxfod) szerint a női ág „Jasmin”-klánhoz tartozik.
(lásd.: Bryan Sykes: Éva hét leánya. Budapest : Európa Könyvkiadó, 2002. )
Egyéb:
Sok népi bölcsességet hallottam tőle, például: „Nem könnyű egy idegen ember fiával leélni egy életet!” (ezt a Nagyapámra értette !), „Költekezni a fizetés előtt kell fiam!” ; „Ki mivel dolgozik, azzal kenődik!“; „Krisztus barátja könnyen üdvözül!”; „Isten messze, a földesúr közel”.
Özvegyülését követően haláláig heti rendszerességgel találkoztam vele (t.i.: a szerző), szinte minden hétvégét nálunk töltötte. A hétköznapokban pedig mindvégig önellátó maradt, míg a stroke le nem döntötte. A sok vele kapcsolatos történet közül egyet megosztok az olvasóval: a stroke előtt néhány héttel a hintaszékben üldögélve elfogyasztott egy nagy tál cseresznyét. Megkérdeztem (a későbbi) feleségemmel tőle, hogy mi alapján válogatja ki, melyiket eszi meg. Erre azt válaszolta, hogy „mindig a legszebbet választom, aztán pedig úgyis elfogy….”
Életet értő bölcsességgel és szeretettel bíró egyszerű ember volt, békés tudattal.