A TURUL 2012. év 3. számában recenzió jelent meg a Könyvről, melyhez az alábbi szükséges észrevételeket kell hozzáfűznöm:

A recenzióval megtisztelt a Magyar Nemzeti Levéltár (Künstlerné Virág Éva, recenzor) és a Magyar Heraldikai és Genealogiai Társaság.

A recenzió tartalmához a következő hozzáfűznivaló tenném: egyrészt azért nem közöltem a Könyvben az orvosszakértői vizsgálatok anyagát, mert az személyiségi jogokat sértett volna és az “orvosi-szakértői titoktartás” sérelméhez vezetett volna, másrészt viszont egyértelműen kiemeltem a Könyvben, hogy a szakvéleményadásokra vonatkozó előírások szerint két olyan szakértői vélemény is született, ami megerősítette (=igazolta) a saját családomnak a bökönyi Beck családdal kapcsolatos genetikai-származási kapcsolatát. A lényeg, hogy ha egy szakvélemény azt írja, hogy “feltétezi a rokonságot”, az a mai szakmai szabályok szerint pozitív értékelésnek minősül. Az természetesen igaz, hogy minden kétséget kizáró szakvéleményre nagyjából két esetben kerülhet sor: ha fiági őst-rokont vizsgálunk fiági leszármazóval, az Y-DNS vizsgálata 100%-os eredményt hozhat. Másik eset, ha a kromoszómavizsgálatok során olyan ritka rendellenességre bukkan a szakértő az összehasonlított mintákban, melyek öröklődés útján jelenhettek meg. Mivel az én esetemben nem volt fiági leszármazású vizsgálatra lehetőség, illetve szerencsére egyik mintában sem jelent meg rendkívüli rendellenesség, így a maximum, amit egy szakvélemény ebben a kérdésben mondhatott, az az volt, hogy “feltételezi” a rokonságot.
Még egy apróság: semmi nem kényszerített arra, hogy jelezzem azt, hogy a rokonságon belül (!az én ágamat követően időben) más ág is felvette a Beck nevet. Akár elhallgathattam volna ezt az érdekességet, soha ki nem derült volna, mivel ez a más ág (egyébként közös őssel az enyémmel) földrajzilag máshol élt, bár nem túl messze az események megtörténtétől. Pontosan azért tettem közzé ezt a furcsaságot, hogy ezzel is igazoljam azt, hogy az igazság a legfontosabb számomra. Ugyancsak emiatt kell azt is közölnöm, hogy a recenzió közepén szereplő megjegyzés, miszerint az ősfát Beck Pál “hiteles adatokat csak elvétve tartalmazó” genealogiájára építettem volna, korrekcióra szorul: egyrészt a Beck apai ágán az ősfában Beck Pál nagyapjáig mentem vissza ezeket anyakönyvi adatokkal alátámasztva (Késmárk, Ratkó, Nyíregyháza), az anyai ága pedig teljesen hiteles adatokra támaszkodik (Várady-Benyovszky család), azaz hibátlan (!) a genealogia. Ezt többek között egy a Bossányi család hatalmas méretű peres irataiban is megtalálható anyag támasztja alá, mely a Magyar Nemzeti Levéltárban található, a kivonat pedig az OSZK-ban. A fentiek alapján Beck Pál genealogiája (ahogyan felesége családfája is) kifejezetten és támadhatatlanul hiteles! /A kivonatot a facebookon már közzétettem itt: http://www.facebook.com/photo.php?fbid=163966587059841&set=pb.157569164366250.-2207520000.1362652314&type=3&theater /

és itt is közzéteszem:

Beck Pal Osfa eredeti okirat

(Forrás: OSZK Oct.Lat 399)

 

 

 

Turul 1Turul 2Turul 3Turul 4Turul 5