A Könyv teljes előszavát közlöm abból a célból, hogy az Olvasó tisztában legyen azzal, hogy a Könyv miért úgy lett megszerkesztve, ahogyan….
Tudom, hosszúnak tűnik, de érdemes elolvasni!
Szerzői előszó
Fontosnak tartom, hogy aki kezébe veszi ezt a munkát, néhány ténnyel tisztában legyen, mivel ez a könyv egy becsületesen megírt családtörténet-ősjegyzék, annak számtalan előnyével és (remélhetőleg kevés) hátrányával.
Feltűnhet az olvasónak, hogy az egyes családtagok szócikkeinél (főképp a nemesi családi részeknél) aránytalanságok találhatók. Látható például, hogy Zrínyi Miklósról jóval kevesebb leírást tartalmaz a könyv, mint akár egy „egyszerű” alispánról. Az aránytalanság fő oka az, hogy akiről bőséges irodalom áll rendelkezésre, azokkal értelemszerűen és arányaiban kevesebbet foglalkoztam, hiszen ezen személyek adatai más forrásból az olvasók rendelkezésére állnak. Fontos szempont volt az is, hogy ha mindenkiről minden fellelhető adatot közreadtam volna, akkor a könyv terjedelme elképzelhetetlen méreteket öltött volna. Ez az oka továbbá annak is, hogy a szócikkeknél csak a „magyar” ősökre vonatkozóan adtam meg az életrajzi és egyéb adatokat. Magyar ősök alatt a történelmi Magyarország területén bármennyi időn keresztül élt, bármilyen származású ősöket értem, és ezen rendezőelv alapján szócikkeztem az egyes személyeket. Tudniuk kell azt is, hogy a fontos tisztségeket betöltő személyeknél a magánokirataikat dolgoztam fel, hiszen hivatali működésük iratai, velük kapcsolatban lényeges érdemi információval nem szolgáltak (legfeljebb tisztségeik pontos beazonosítását, korszakolását teszik lehetővé). Az „egyszerűbb” emberekről, akikről korlátozottan állnak rendelkezésre források, igyekeztem minél több adatot megadni, hogy a könyvem ezeknek a személyeknek a „kislexikonja” lehessen. Másik szempont pedig az volt, hogy azért szükséges közreadni a látszólag nem érdekes adatokat, mert az adott korszak történelme a „kisemberek” sorsának ismeretében ismerhető meg igazán.
Tudniuk kell azt is, hogy ahol bizonytalanságot tapasztaltam az egyes adatokban, genealógiában, ott azt mindenütt jeleztem, ezzel összhangban azon genealógiákat, melyek valós indokok és magyarázatok hiányában csak vélelmezhetőek voltak, az adott személy (mint címszó) adatai alatt közöltem. Így a névmutatóhoz képest jelentősen több személy genealógiáját tartalmazza a munka, remélhetőleg segítve más kutatók munkáját. Reménykedem abban, hogy a később előkerülő újabb adatok alapján a kérdések tisztázását követően ezek a genealógiák szervesen beépülhetnek az ősfába, és egy újabb (bővített) kiadásban megjelenhetnek. Az ősjegyzékben felfedezhetnek eddig kidolgozatlan ősfákat, ilyen például Balassa Zsigmondné, Elżbieta Zofia Zborowska ősfája. Bízom abban, hogy az ilyen feldolgozások sokaknak örömet fog okozni.
Várhatóan néhány esetben megosztja majd az olvasókat az önkényesen felvállalt és közölt genealógia, melyek száma azonban az egészhez viszonyítva igen csekély (természetesen a hatásuk viszont igen nagy). Ezen genealógiák úgy kerültek beépítésre az ősjegyzékbe, hogy nem volt meg az okirati kapcsolat a személyek között, viszont a családi legendák, más okiratok, névvizsgálat, birtokviszonyok és pályafutások vizsgálata közvetetten igazolta számomra a vélt kapcsolatokat. Előfordult az is, hogy a szakmában vitatott több elképzelésből a számomra leginkább igazoltnak elfogadottat vettem figyelembe (lásd például Bakócz Klára szócikkét). Ez a vállalás tudatos, Magyarországon nem létező szakmai viták reményében alkalmaztam ezt a megoldást, hátha más kutatók így vagy úgy, de megoldják a kérdéses genealógiai problémákat. Vállaltam ezeket a döntéseket, mert mint műkedvelőt, „nem kötöttek meg” a szigorú szakmai szabályok. Fontos azonban, hogy ezekben az esetekben a szövegben jelzem a problémás genealógiával kapcsolatos gondokat. Nem hallgattam el azon alternatív genealógiákat sem, amelyek az egyes ősök származásával kapcsolatos fejtegetéseket tartalmazták.
Sokaknak hiányozni fog a „nem magyar” genealógia történeti feldolgozása, az életrajzok hiánya. Ezzel kapcsolatban komoly döntést kellett hoznom a hatalmas anyagmennyiség miatt: vagy mindenkiről próbálok írni valamit, vagy senkiről semmit. Miután szúrópróbaszerűen ellenőriztem néhány nem magyar nemesi őst, azt kellett látnom, hogy a külföldi irodalomban (mint itthon is) jelentős véleménybeli különbségek mutatkoznak bizonyos kérdésekben, így emiatt (és a terjedelmi és nyelvi korlátok miatt is) a második megoldást választottam, azaz senkiről nem írtam semmit. Ugyancsak fájdalmas volt az Árpád-házi királyok életének feldolgozatlanul hagyása, azonban itt a terjedelmi korlátok és a meglévő szakmai viták miatt lehetetlen volt kiegyensúlyozott összefoglalást adni. Itt kell megjegyeznem, hogy a „külföldi” családfát egy megbízható, ellenőrzött és védett internetes adatbázisból nyertem ki és ennek felhasználásával fordítottam le magyarra az ott közölt rangokat is, amely fordítások esetleg kérdéseket vethetnek fel. (Ebből az adatbázisból származó személyek esetében a sorszámot és a személynevet egy „-„ jel választja el.) Mivel előfordult, hogy az idegen nyelvben használatos rangnak nem lehetett magyar megfelelőt találni, így az eredetileg alkalmazott elnevezések tűntek a „leghitelesebbnek”. Szükséges megjegyezni, hogy (főképp) a frank, német, német-római stb. uralkodók rang szerinti beazonosítása sokszor nem egyértelmű a források szerint sem, különösen, ha az uralkodó uralkodása átmeneti időszakra esett. Abban azonban bízhatnak, hogy az ősjegyzék hátsó részében található uralkodói melléklet adatai jó megközelítéssel helyesek. Kérdéses lehet viszont bizonyos esetekben a rangjelölés, ott, ahol a források például csak azt jelezték, hogy a családfában XY hercegnek a fia volt YZ. Ezekben az esetekben (amikor az utód rangja nem volt megjelölve) az apa rangjából indultam ki, remélve, hogy így okozom a lehető legkevesebb problémát, noha tudom, hogy egy hercegnek egyáltalán nem mindig hercegi rangban voltak a gyermekei. A „királyi herceg és hercegnő” kényszerű kifejezést azon személyekre alkalmaztam, akiknél csak azt tudhattam, hogy az apja király volt, viszont a források nem jelölték, hogy milyen rangot tudhatott magáénak a gyermek. Ugyancsak ide tartozik, hogy amennyiben egy királynak házasságon kívül született gyermeke került be az ősjegyzékbe, ezt a gyermeket is „királyi herceg, hercegnő” címmel jelöltem, hogy az olvasó könnyebben tudjon tájékozódni az adatok között. (Másik lehetőség az lett volna az idegen eredetű ősök esetében, hogy elhagyom a rangjelzéseket, azonosításokat. Ebben az esetben azonban egy élvezhetetlen adathalmazt állítottam volna elő, olyat, mint amilyet egy genealógiai program esetleg előállíthat. A könyvem használhatósága és élvezhetősége céljából nem ezt a megoldást választottam.)
A források megjelölésével kapcsolatban két fő lehetőség állt rendelkezésemre: vagy minden egyes személynél minden adatnál forrásmegjelölést kellett volna adni, vagy az egész munkára vonatkozóan kellett volna adni egy forrásgyűjteményt, a könyv végén. Mivel nem szigorúan szakmai munkáról van szó, az utóbbit választottam, mely döntésnek fő praktikus oka az volt, hogy próbaképpen készítettem egy forrásjegyzéket egy-egy személy leírásához, és az úgy megnövelte a terjedelmet, hogy az kiadhatatlanná, élvezhetetlenné tette volna a könyvet (négyszeres méretre duzzasztotta volna azt). Mindemellett egyes forrásaink egymással ellentétes, vagy egymásnak nem megfelelő adatokat közölnek, így itt még ezek között is rendet kellett volna tenni, amiről mindannyian tudjuk, hogy még egyetlen család történetét feldolgozva is lehetetlenség. Ugyancsak ide tartozik, hogy a források köre egy idő után bezáródik, és csak ugyanazon forrásokra lehet hivatkozni, és a többszörös ismétléseket teljesen feleslegesnek tartottam.
A regeszták, oklevelek és egyéb szövegeknek a kivonatát, értelmezését teljes szerzői szabadsággal adtam meg, ám hűen azok értelméhez. Tudniuk kell, hogy nem vagyok történész, oklevéltant nem tanultam, latinul (még) nem tudok, és ez esetleg azt eredményezheti, hogy túlságosan leegyszerűsítettem néhány okiratot. Mégis azt gondolom, hogy ez volt a helyes döntés, mivel egyszerűsítés hiányában olvasóim elpártoltak volna tőlem, hiszen tartalmilag érthetetlen, összefüggéstelen, terjedelmileg pedig felvállalhatatlan lett volna a könyv. A célom az volt, hogy felhívjam a figyelmet arra, hogy az adott személyről van forrás, és mindig olyan kulcsszóval közöltem a tényanyagot, mely az utánkeresést lehetővé teszi.
A nevek, települések, tisztségek stb. írásmódja korszakonként, okiratonként, forrásonként sőt még ugyanabban az okiratban is változott. Előfordult, hogy egy családnévnek több mint 130 (!) formáját ismerik a középkori okleveleink, ami jól mutatja azt is, hogy mennyi kutatnivaló maradt még: rengeteg okirat nem került feldolgozásra egyszerűen azért, mert a névformák variációi (és az elírásukból fakadó variációk) a teljes feldolgozást lehetetlenné tették. Visszatérve az írásmódokhoz, igyekeztem, hogy érthető változatokat adjak meg. Ezért fordulhat az elő, hogy bizonyos okleveleknél például a „w” betűt-hangot átfordítottam a megfelelőre, ha egyértelmű volt, hogy mi a helyes névalak, más esetben viszont úgy hagytam, ahogy a forrás jelölte, mivel nem voltam meggyőződve az értelmezésem helyességéről (pl. Wygalgoleh, Ogalgolen alakokban vajon ki kereste volna Újgalgóc és Ógalgóc birtokokat? Lásd: 1369. április 11., I. Lajos király oklevele Konth Miklós nádor özvegyének. Itt jegyzem meg, hogy az egyes oklevelek forrásmegjelölését is mellőznöm kellett terjedelmi okok miatt. Az előbb említett oklevél forráshelye: Diplomatikai Levéltár Q szekció; Kincstári levéltárból /E/; MKA, Neo-regestrata acta Q 311). Ugyancsak fontos megjegyezni, hogy az oklevelek elvileg két dátumot tartalmazhattak, egyrészt a jogcselekmény dátumát, amit leírtak, másrészről a leírás dátumát. Tekintettel arra, hogy a jelen munka nem oklevéltani célból készült, az okleveleknél található dátumot általában az okirat kelteként jeleztem az esetek nagy részében anélkül, hogy vizsgáltam volna azt, hogy ez a dátum vajon melyik dátumnak felel meg. Mivel az oklevelek az azon a napon bekövetkezett vagy az azt megelőzően történt eseményeket rögzítenek, egyszerűsítés miatt nem végeztem el minden oklevél esetében a feltárást az események kronológiáját illetően, így a dátumokat, és ilyen megjelöléseket finom fenntartásokkal kell kezelni, azonban abban bizonyosak lehetünk, hogy lényegét tekintve ezek az adatok is helyesek lesznek. Ugyanez vonatkozik a „bevallotta-örökbevallotta” kifejezéseknek általában „eladta” szóra történő fordításánál is. Előfordulhat ugyanis, hogy az általam eladásnak jelzett ügylet nem visszterhes adásvételen alapuló örökbevallás volt, hanem más ügylet. Amennyiben mindezekre különös figyelmet fordítottam volna, illetve ellenőriztem volna azokat az eseteket, ahol maga az oklevél sem ad egyértelmű jogcímet, a könyvet nem lehetett volna belátható időn belül és hatalmas erőforrás felhasználása nélkül befejezni. Hasonló problémákat okoztak azok a hivatkozások, melyek az adott személy okirati előfordulását (pl.: DL, DF) oklevélszámra hivatkozva határozták meg, azonban az oklevél nem került feldolgozásra, regesztával nem rendelkezett. Minden ilyen esetben azt a megoldást alkalmaztam, hogy jeleztem, hogy az adott személy, egy adott oklevélben szerepel, például utoljára „élőként”. Mivel nem volt mód arra, hogy a regesztázatlan okleveleket százával külön regesztázzam, ezt a megoldást tartottam a leginkább alkalmazhatónak. (Itt elsősorban Engel Pál pótolhatatlan feldolgozásaira utalok: noha valójában nem tudtam meggyőződni arról, hogy az adott személy szerepel-e egyáltalán az oklevélben, maga a forrás megbízhatósága biztosított a tényállítás pontosságáról.)
A települések beazonosításánál nem törekedtem a megyei besorolásukra, mivel a szakirodalom ellentmondó, a forrásokban sem mindig van feltüntetve, hogy az adott település melyik megyéhez tartozott illetve igen sok esetben a megye sem volt feltüntetve az okiratban. Az is előfordult, hogy idővel változtak a megyehatárok, így bizonyos településeknél félrevezető lett volna, ha az egyik vagy másik megyébe helyezem. Előfordult például az is, hogy az uralkodó egyes megyehatárhoz közeli településeket a család kérésére áthelyezte (!) egy másik megyébe. A fentieket figyelembe véve mindannyian jobban jártunk azzal, hogy a megyei besorolással a könyv jelen formájában különösen az első részében nem foglalkoztam túlságosan sokat. A könyvben használt „birtok” kifejezés alatt az eredeti okiratokban más, részletező kifejezés is szerepelhet, azonban arra tekintettel, hogy az egyes okiratfordítások igen sokszor eltértek egymástól e tekintetben is, úgy határoztam, hogy a legkevesebb gondot azzal okozom, ha ezt a kifejezést használom.
A szócikkekben az oklevél, okirat és bizonyságlevél az 1526 előtti időszakra vonatkozó anyagban tetszőlegesen került alkalmazásra. Ugyancsak fontos tudni, hogy az oklevelek szövegeinél gyakran alkalmazott „társa” vagy „társai” fogalom mögöttes tartalma az, hogy az adott ügyletben többen (rokonok, idegenek) is érintettek voltak azonos pozícióban. Az okirati előfordulások évköri megjelölés mögé az összes forrásból leszűrhető adatokat helyeztem, azaz azon forrásokat is figyelembe vettem, amely nem részletezte, hogy ezen adatai mely konkrét oklevelekre támaszkodik, de mégis megbízhatónak tűnt. Előfordult, hogy olyan évkörökre is utalok, melyekből nem maradt fenn okirat, ez azonban nem jelenti azt, hogy az adat hibás, mivel a felhasznált forrásom szerkesztési idejében még rengeteg okirat állt rendelkezésre, melyben hatalmas pusztítást okozott például a XX század a maga háborúival, történéseivel. A lényeg mindig az volt, hogy a forrásomat általában hitelesnek fogadja el a szakma.
Az ősszámozással kapcsolatos problémák előkerülhetnek, mivel a magyar és nem magyar, nem nemesi, valamint a magyar nemesi ősfát kézzel számoztam be minden egyes személyre vonatkozóan. A probléma az esetleges elszámozás mellett abból fakadhat, hogy tizenöt-húsz alkalommal kellett jelentősen átszámozni az egész családfát, amikor rendre kiderült, hogy a korábbiakban alkalmazott forrás hibás volt. Előfordult, hogy több mint hétszáz személyt kellett tucatnyi generáción keresztül átszámozni, és kétszázat pedig kivenni az ősfából. Különös nehézséget okozott az átszámozások során a kereszthivatkozások rendbetétele, ennek problematikáját csak az értheti, aki maga is foglalkozott a családtörténettel. Remélem, hogy a teljesség igénye nélkül megadott szócikkeken belüli személyes kereszthivatkozások a könyv élvezetesebb olvasását, eredményesebb felhasználását eredményezi azzal, hogy pl. csak olyan kereszthivatkozásokat adtam meg, ahol volt keresztneve már az áthivatkozott személynek, elkerülendő az esetleges jelentős tévedéseket. Sok kereszthivatkozás észlelése elmaradhatott, ez a jövőbeli kiadásokban folyamatosan rendezésre kerül. Itt jegyzem meg, hogy az Árpádház királyai kereszthivatkozásait az egyes szócikkekben azért nem adtam meg, mert össze nem férőnek éreztem azt a szócikkek tartalmával. Ez azt jelenti, hogy azon királyaink, akik szerepelnek az ősfában egyenesági ősként, külön kereszthivatkozással nem szerepelnek más ősök szócikkeiben. Őket a mellékletben kigyűjtve találhatjuk meg.
Amennyiben egyes életrajzi adatokkal tévedtem volna, attól még a többi főadat (genealógia) helyesnek tekinthető, így amennyiben ilyen (Önök szerint tévedést tartalmazó) bejegyzést találnak, ne bátortalanodjanak el (például előfordulhat, hogy egy oklevél tartalma névazonosság miatt egy másik személyhez került be, attól azonban a személyek genealógiája hibátlan marad). Amennyiben egy ősnek több házassága volt, ezt is jeleztem, azonban néhol elmaradhattak ezek a bejegyzések, mivel ez a kérdés nem volt elsőrangú fontosságú. Fontos tudniuk, hogy azok az ősök, akiknél a sorszám aláhúzásra került, az adott családban az utolsók, akiket be tudtam azonosítani, így ez a megoldás magam és kutatótársaim számára egyértelmű lehetőséget biztosít arra, hogy a folytatólagos kutatás helyeit beazonosíthassuk.
Megköszönöm, ha tárgybeli tévedéseimről, számozási problémákról, esetleg kimaradt ősökről értesít majd az Olvasó. Nagy köszönettel fogadok előre is minden olyan kiegészítést, ami bővebbé teszi a munkát. Célom, hogy a kutatást folytatva, a kutatás eddigi tapasztalatait felhasználva majd egy esetleges következő bővített kiadásokban rendezzem mindazon kérdéseket, melyek most még rendezésre várnak.
Kérem, hogy olyan élvezettel forgassák és használják (!) a könyvet, amilyen örömmel nekem azt sikerült húsz év alatt megalkotnom (1992-ben kezdtem meg a kutatásokat). A könyv papírra vetése 2004-ben kezdődött, így úgy érzem, megérett a kiadásra. Remélem, hogy a könyvem (mint „műfajteremtő”) a hazai genealógia újjáéledésének fontos állomásaként kerül értékelésre annak hibáival együtt, mivel mindaz, amit a kezükben tartanak, a legjobb tudásom és tudomásom szerint való.
Mindig van egy kérdés,
a valóság nem korlátozható válaszokra.
Dr. Várkonyi Tibor
Budapest, 2012. január